Drága Suttogóim!
Tudom, tudom. Közel egy hónap telt el és csak most jelentkezem. Ne haragudjatok a késleltetés miatt, de sem időm nem volt, sem pedig energiám arra, hogy publikáljak, amely bár nagy bűn, tekintve, hogy rengeteget várakoztattalak benneteket, de remélem, bocsánatos. Most viszont két jó hírrel is szolgálhatok! Húsvét van és itt a kövi rész! Nem tudom, hogy ebből, melyik a jó, azt hiszem mindkettő az, szóval, akkor inkább három jó hír :)). Az utolsó pedig nem más, mint egy új blogom nyitánya a közeljövőben. Még nem publikus az oldal, de, amint lesz bejegyzés és közzé lesz rakva, értesítelek titeket! Addig is kellemes ünnepeket és jó olvasást!
XVI.
Hullafáradtan kellene megérkeznem. Az
arcomról sütnie kellene, hogy mennyire elfáradtam a próbák közben, de ehelyett csuromvizesen,
a víztől testemhez tapadó ruhákban, hatalmas mosollyal az arcomon, jobbomon
Elsával, nevetgélve lépek be a házba. A nevetés annyira eluralkodik rajtunk,
hogy szinte levegőt sem kapunk, és először észre sem vesszük a minket fürkésző
Brandont.
-
Veletek meg mi történt? – néz végig vizes ruháinkon és csapzott hajunkon, mi
pedig még jobban röhögni kezdünk. Türelmesen vár, míg abbahagyjuk a nevetést,
majd leroskadunk a fogas alatti kis padra.
-
Ne aggódj, Brady, semmi gáz – mondja Elsa fülig érő vigyorral. Nevethetnékem
támad, ha csak arra gondolok, milyen lenne, ha Brandont mindenki így hívná,
minden körülmények között. Abszurd.
Brandon
felvonja a szemöldökét, és várja a folytatást. Közben titkon rám sandít. Azt
hiszi, nem veszem észre, de pontosan tudom, hogy figyel, nem kell odanéznem.
Érzem magamon a pillantását.
-
Húúú, Brandon, nem is tudod mennyire hálás vagyok Allysonnak, hogy magával
vitt! Életem legszebb és legviccesebb délutánja volt!
-
Nem is próbáltatok?
-
De igen, zenéltünk, énekeltem is, viszont utána Alaricnak egy jó ötlet jutott
eszébe, és elmentünk egy jó helyre. Kajáltunk pizzát, ittunk kólát, meg
szétböfögtük magunkat egy nyilvános helyen! Irtó vicces volt! Utána lementünk a
focipályára, és, miután bekapcsolt az öntözőrendszer, tiszta vizek lettünk,
mozdulni sem tudtunk a röhögőgörcstől! Játszottunk felelsz-vagy-mersz?-et!
Allyson, mondd el a feladatod! – lök meg a vállával, mire felnevetek. Brandon,
semmi jelét nem mutatva, hogy érdekli a dolog, unottan pillant most rám. Pontosan tudom, hogy érdekel, Brandon, a
délutánom!
-
Szerelmet kellett vallanom egy fának, majd, miután ez sikerült, hozzá is mentem
– kapok a homlokomhoz. Még most is alig hiszem el, hogy képes voltam erre!
Tiszta hülye vagyok…
-
Én voltam a tanú – karol át egyik karjával Elsa, a fejét pedig a vállamra dönti.
– Azt hiszem, Brandon, hogy Allyson bejön Ryannek – mosolyog Elsa, nekem pedig
egy pillanat erejéig lefagy a vigyor az arcomról. Pont úgy, ahogy Brandonnak
is, csak én jobban leplezem.
-
Tényleg? Miből gondolod ezt?
-
A bárban Ry felkérte Allt táncolni! Irtó cukik voltak! – Brandon magára erőltet
egy mosolyt, mintha csak annyira feldobná az eset. Brandon Adams, meg kell tanulnod, hogy nem minden úgy történik, ahogy
azt gondolod. Féltékenynek kell lenned. Nekem pedig nem kéne ennyire idegesnek
lennem…
-
Hát, azt hiszem, ideje lenne átöltözni – próbálom terelni a témát, Elsa pedig a
homlokához kap, mintha ez teljesen kiment volna a fejéből. Felkacag a saját
hibáján, majd feláll, és felhúz engem is a padról.
-
Teljesen igazad van. Túl sokat csacsogok, még a végén megfázunk – nevet.
-
Hát, kötve hinném, hogy negyven fokban meg tudnál fázni, de tényleg jobb lenne
átöltöznöd… - feleli Brandon, én pedig a szám elé rakom a kezemet, nehogy
elnevessem magam az enyhe célzásán és Elsa kijavításán.
-
Most meg miért vagy ilyen?
-
Ilyen milyen? – Úgy látszik, a fiú élvezi, hogy a húga idegein táncolhat.
-
Utálatos.
-
Utálatos, mert megmondom, hogy negyven fokban nem fogsz megfázni, vagy
utálatos, hogy azért mondom, hogy öltözz át, mert túlságosan is tapad rád az a
póló? – Elsa eltátja a száját, aztán sértetten megfordul és engem maga után
húzva halad fel a lépcsőn.
***
-
Mi a véleményed Ashleyről? – kérdezem Elsát egy kedves mosoly kíséretében.
Láthatóan mindketten jobban érezzük magunkat a tiszta, száraz ruhánkban, és,
bár nem vagyok az a „na, csacsogjunk ki másokat”-típus, Elsával jó beszélgetni,
és valójában is érdekel, mit gondol a bátyja barátnőjéről. Ahogy azonban
észreveszem, erre az egyszerű kérdésre nem olyan egyszerű a válasz, mint
gondoltam. Elsa zavartan szőkés hajába túr.
-
Csinos lány, mindig követi a divatot, a stílusa nagyon menő.
-
Tudod jól, hogy nem erre vagyok kíváncsi. Úgy általában. Milyennek ismerted
meg?
-
Nem hinnéd el, de a kapcsolatunk egyáltalán nem indult jól. Az a „vásárolgatós kis
liba”, aki voltam, részben neki köszönhető. Olyan akartam lenni, mint ő, hogy…
felfigyeljenek rám. De most már tudom, hogy nincs erre szükségem, mert az nem
én vagyok. – Az ujjaival kezd babrálni. – Brandon és Ashley körülbelül egy éve
vannak együtt. Nem tartottak szünetet, nem szakítottak. Köztük minden olyannak
tűnt, mintha… teljesen tökéletes lenne az életük. Jó, persze párszor
összekaptak, de nem többször, mint az normális. – Egy pillanatra felnéz, majd
egy sóhaj után folytatja. – Úgy ismerkedtünk meg, ahogy az szokás. Brandon
elhozta, bemutatta, és kész. Persze én azelőtt is ismertem Ashleyt, hiszen egy
suliba járunk, de csak látásból. Szóval Brandon elhozta, bemutatta, és mondanom
sem kell, hogy anyám egyből odavolt érte, apa meg azért kedvelte, mert a
családból mindenki másnak bejött. Kivéve nekem. Azt hiszem, nem sikerült túl
jól lepleznem.
-
Hogyhogy?
-
Ahogy bemutatta, olyan furcsa érzés töltött el. Ashley… túlságosan is
tökéletesnek tűnt ahhoz, hogy ott és abban a pillanatban velünk legyen. Jó, nem
mintha Brandon nem lenne jó pasi, a suliban odáig vannak minden mozdulatáért a
lányok, de akkor is. Brandon nem szereti a túl-tökély alkatokat, szóval eleve
nem illett bele a képbe, hogy jöttek össze.
-
Hogy érted, hogy túl-tökély?
-
Hát, Ashley kedves. Szép, szereti a gyerekeket, az állatokat, ért a divathoz,
tud zongorázni, felsőfokon beszéli a franciát – te jóságos Atya Szent Úristen
-, okos, és emellett még a hangja sem rossz. Nem értettem, hogy mégis hogy
lehet bármi is ebből a kapcsolatból. Úgy éreztem, manipulálni akarja a
testvéremet, ez pedig zavart. Mégis miért akarna egy ilyen lány pont az Adams
családnál jó pontot szerezni, ha már van tapasztalata e téren – ezt gondoltam.
-
Volt tapasztalata? Ashley járt Daviddel?
-
Nem. Pont, hogy csúnyán összerúgták a port valami miatt. Ezért nem értettem az
egészet.
-
Akkor David és Ashley most rosszban vannak?
-
Azóta már elrendeződtek köztük a dolgok, és jóban vannak, szoktak együtt lógni
is, de nem olyan „most annyira szeretlek, és fátylat a múltra” a kapcsolatuk.
-
Aha, értem – bólogatok az információk hallatán. – De te miért nem kedvelted?
Azért, mert tökéletes? Szerintem amúgy nem az, de tök mindegy – jegyzem meg
mellékesen, mire Elsa felnevet és folytatja.
-
Nem, szerintem szimplán kétszínű volt. Na, nem tudom elmagyarázni, ez olyan
„első benyomás”, vagy mi a tököm. Bocsi – kap a szája elé, mire legyintek
egyet, hogy nem érdekes.
-
Most is ezt gondolod róla?
-
Egy év alatt sok minden történt, Allyson. Tudok Ashleyről mindent. Volt időm
megismerni őt. Már megváltozott a róla alkotott véleményem, és örülök, hogy a
bátyám boldog vele. Ha egy évet kihúzott mellette, valószínűleg nem lehet
annyira rossz, és most már nekem sem tűnik annyira megátalkodottnak ez a csaj.
-
Értem – nyugtázom a dolgot. Elsa végigmér, majd kárörvendőn elmosolyodik.
-
Nem bírod Ashleyt.
-
De, én nem azt akart…
-
…ad mondani, tudom – fejezi be helyettem a mondatot. – De a tényen nem
változtat. Ne aggódj, majd megkedveled! Én sem kedvelném, ha az én házamban
élne, főleg úgy, hogy szinte nem is ismerted!
-
Igen. – Megnyugszok, mikor szembesülök vele, hogy valójában nem az igazi indokot
közölte, mikor kopognak, és Brandon lép be az ajtón. Meg sem várva a
válaszomat, vagy legalább a reakciómat, leül az ágyam másik végébe, és int
Elsának, hogy menjen ki. Mikor már biztos vagyok benne, hogy nem hall minket,
megszólalok:
-
Mit csinálsz itt?
-
Kerülsz engem – közli az egyszerű tényt.
-
Persze, hogy kerüllek, mi mást kéne csinálnom?
-
Az erdőbe sem mész már. Miattam van?
-
Természetesen miattad! Mégis hogyan kéne reagálnom? Minden pillanatot
megragadok, csak, hogy ne kelljen a közeledben lennem! Kellemetlenül érzem
magam ebben a hülye háromszögben, szóval kirakhatsz belőle! Nem akarok a
részese lenni annak, amit te meg Ashley folytattok! – Nagyot sóhajtok, és
lejjebb veszem a hangerőmet. – Megmentettél, Brandon, hálás vagyok érte. De arról
nem akarok többé beszélni, szóval éljük az életünket tovább. Te nemsokára visszamész
Los Angelesbe, én pedig itt maradok.
-
Nem fogok kertelni, fontos vagy a számomra Allyson. Soha életemben nem mondtam
ezt még senkinek, szóval jól jegyezd meg. Kezd ez az egész már vontatottá
válni, és én nem leszek annak a filmnek a szereplője, ahol a két tag csak
kerülgeti egymást, amíg össze nem jönnek.
-
Az összejövésig stimmel – bólintok. – Csakhogy ez még csak szóba sem jött.
-
De, nálam szóba jött.
-
Ha tényleg így gondolnád, már réges-régen beszéltél volna Ashleyvel. De te…
tulajdonképpen félsz tőle?
-
Nem, csak sajnálom. Elég sok rossz történt vele mostanában, és nem szeretném
ezzel traktálni őt.
-
Rendben van. Akkor mennyit várjak? Egy napot? Egy hetet? Egy hónapot? Egy évet?
Mikor lesz vége ennek a „pont most”-időszaknak?
-
Ígérem, véget vetek ennek. – A kezem után nyúl, és legnagyobb meglepetésemre,
nem húzom el. – Adj… adj két napot – Elmosolyodom. Két nap. Lehetséges?
-
Rendben – adom be a derekamat. Brandon huncut vigyorra húzza a száját, majd a
kezével közelebb von magához. Érzem a bőrömön a leheletét, és hevesebben kezd
verni a szívem. Annyira elképzelhetetlennek tűnik a számomra, hogy annak
ellenére, mennyiszer találkoztunk családi keretek közt, éppen most figyeltünk
fel egymásra. A hüvelykujjával végigsimít az államon, majd egy csókot nyom az
ujja helyére. Kezei a pólóm alá nyúlnak, a levegőt zihálva veszi, és egyre csak
közeledik felém az ajkaival. Mikor eltolom magamtól. A tettemen magam is
meglepődök. Beijedtem? Talán nem vagyok
még kész arra, hogy megtegyem? Vagy… vagy csak a lelkiismeretem? Úgy
viselkedek, mint egy ribanc.
-
Nem lehet – mondom. Annak ellenére, hogy tudom, milyen Ashley igazi arca, akkor
sem tudom megtenni. Brandon nem az én barátom. Még nem. A szüleim pedig úgy
tekintenek rá, mint egy unokatesóra, nem, mint a lányuk megrontójára! Ha
kihasználnám az alkalmat, azzal elásnám magam a saját szememben is, és eggyel
több indokot adhatnék Ashleynek, hogy tönkretegye az életemet, vagy ha azt nem
is, de utáljon.
-
Mi a baj? Te nem… bocs, ne haragudj! – Sosem láttam még őt ennyire zavartnak.
Gyorsan elkapja a kezét, és hátrébb csúszik az ágyon.
-
Semmi baj – kulcsolom össze az ujjainkat. – De emlékszel. Két nap. Vagyis még
Ashley barátja vagy. Nem teszem ezt vele, akármilyen is.
Bella! Te drága, fantasztikus Bella!:D
VálaszTörlésHogy lehet ilyen jól írni?!?
1.Elkezdem olvasni a részt.
2.Már rég szétröhögöm magam a "szétböfögtük magunkat egy nyilvános helyen" résznél, és akkor még nem is adtad hozzá Allyson-t egy fához!:"D
3.Aztán egy csokit majszolgatva a sötétben kuksolok, és a képembe nyomom a telefonom, hogy az Ashley-ről folytatott beszélgetés minden részlete pontosan elérjen az agyamba
4.Fülig érő szájjal fetrengek, mert Brandon épp 'szerelmet vall' Allysonank:D <3
5.Kész! Végem... te nagyon értesz ám a drámai befejezésekhez, és ez! Szétvet az izgalom, úgyhogy kérlek, nagyon siess vele, mert lerágom a körmeimet!:D
Ölel: Panna :)
Panna! Te drága, hűséges olvasóm, Panna!
TörlésNagyon köszönöm, hogy ismét megajándékoztál egy kommenttel és elolvastad a fejezetem! Öröm volt elolvasni, amit írtál és rengeteget mosolyogtam közben!
A körmeidet azért ne rágd le, mert terveim szerint, körülbelül egy hét múlva újra találkozhatsz Allysonnal! <3
Ölelés <3,
Bella