Sziasztok Manók!
Ha tudnátok, mennyire örülök, hogy már tizenöten vagyunk! Köszönöm a támogatásotokat, nagyon-nagyon jól esnek! :))) Remélem a mostani rész is tetszeni fog! Jó olvasást!
X.
Hajnali tizenegykor megnyitom a telefonomban tárolt olvasatlan
üzenetet, amit Ryan küldött az után, mikor nem vettem fel neki a mobilt.
Bocsánatot kér, ha megzavart valamit – nyilván Brandonra utal-, és diszkréten
bocsánatot kér, amiatt, hogy csak most értesít a felől; nem holnap lesz a
találkozó. Azt ígéri, a legközelebbi időpont kérdése végett mindenképp értesít.
Mosolyogva leteszem a telefonomat, és arra gondolok: ha
hagyom, hogy Brandon lemondja helyettem, vagy én magam mondom le a találkozót,
nem is veszítettem volna semmit, hiszen így sem, úgy sem lesz. Nyilván most
repesni fog, mert részben igaza lett volna. Kíváncsi vagyok, hogyan fog
viszonyulni hozzám reggel a köztünk történtek után. Vajon tartja-e magát a
„semmi sem történt” sztorihoz, vagy nem? Ezeket a gondolatokat zavarja meg a
telefonom rezgése a takarón. Felveszem, és a kijelzőről Stacey nevét olvasom
le. Hirtelen bűntudta ébred bennem: annyira el voltam foglalva magammal, hogy
nem is hívtam egész nap, pedig tudtam, mekkora családi kalamajka van most
körülötte. Fogadom a hívást, és a fülemhez emelem a készüléket.
- Szia Stace – üdvözlöm, mire nagyot sóhajt.
- Valami baj van? Csak azért, mert nem hívtál vissza.
- Nem értem rá, ne haragudj, kérlek! Inkább mesélj, mi
történt? Nagy gáz van?
- Ne is mondd, Ally – A becenéven forgatnom kell a szememet.
Mindig is utáltam, és ez mostanra sem változott. De hát van, akinek nehezére
esik megérteni, hogy az én nevem Allyson, nem Ally, vagy csak szimplán kedve
támad az ember lányának szórakozni e késői órákban. És megjegyzem: ez enyhe
utalás volt a barátnőm irányába. – Apa tiszta ideg, nem tudja felfogni, hogy az
ő kemény fia, akit direkt így nevelt, most – idézem – egy meleg puhány lett.
- Huh, nem lennék a helyedben – Felszisszenek. – És anyukád?
- Ja, akárhányszor elmegy Chad mellett, csak fejrázással
jelzi a nemtetszését, de úgy látom, mostanra kezd megenyhülni. Furcsa a hangod,
történt valami? Nem is kérdeztem, milyenek a rokonok? – Felnyögök. – Na,
annyira rossz?
- Kezd javulni a helyzet, de találkoznunk kell valamikor,
mert beszélnem kell veled. Csak nem telefontéma, tudod.
- Okés, majd megbeszéljük. Miért érzem úgy, hogy Brandon
miatt mondtad a „kezd javulni a helyzet”-et? – Felnevetek. – Na, ugye? Mi az?
Az a baj, hogy csendben van, mint szar a gazban, vagy sokkal inkább egy kukac
túrja a seggét? – A kifejezésétől enyhe nevetőgörcsöt kapok. – Az utóbbi, igaz?
– Nem felelek. – Úgy’ tudtam, Allyson! Szinte éreztem!
- Jól van, jól van – csitítom lelkesedését. – Mikor tudunk
találkozni? Ráérsz holnap? Elmehetnénk fagyizni, vagy kajálhatnánk együtt
valamikor – Stacey száját egy szomorú sóhaj hagyja el.
- Az a helyzet, hogyha te nem jössz ide, akkor nem nagyon
fogunk tudni találkozni, All. Tudod, a szüleim engem is hibáztatnak ezért az
egészért, mivel - ahogy ők mondják - a jó testvér elmondja a szüleinek az
igazságot, én pedig végig falaztam Chadnek. Szobafogságban vagyok.
- Beszéljek a szüleiddel az érdekedben? – kérdezem, és akár
gyávaság, akár nem, remélem, hogy azt feleli, ne. Őszintén megmondva, nem
igazán van kedvem kipróbálni a „barátnő védi a rossz kislányt a szülőktől”
szerepet.
- Nem szükséges, de azért rendes vagy – Nagy kő esik le a
szívemről. – De mesélj már, mi volt!
- Fogalmam sincs, mi történik. Brandon egyszer egy szemét
gazember, aztán egy szőke herceg lovon. Nem tudom kiismerni. Képzeld el, hogy
nagyon összekaptunk ma, és elkezdett csengeni a telefonom. Ryan hívott, a banda
egyik csapattagja, és Brandon felvette helyettem a telefont, majd el is küldte.
Utána meg még ő volt felháborodva. Később megbeszéltük a dolgokat egy erdei
séta közben, és ő meg… csak úgy… - habozok.
- Mondd már, Allyson! – Elhúzza nevemet.
- Megcsókolt – A vonal túlsó végéről sikítás hallatszik,
amely csak néhány másodperc múlva szakad meg.
- Ez milyen romantikus! És cuki! Pillanat!
- Oké – Stacey eltartja a telefont, és hallom, hogy valakivel
beszél a háttérben. Mikor ismét megszólal szomorú hangnemre vált eddig vidám
hangja.
- Mennem kell, az ősök nem hagynak békén. Pedig annyira
hallgatnálak még!
- Értem. – Szomorúan lebiggyesztem az ajkaimat. Hát, Stacey,
hogyha valami kell, akkor nyugodtan hívj. Majd valamikor meglátogatlak, de azt
nem ígérem, hogy holnap. Tudod, bekerültem abba a csoportba, ahová e-mailben
jelentkeztem, és a holnapi találkozót lemondták, így bármikor jöhet az új
időpont. Nem akarnálak emiatt lemondani, szóval, nem mondom biztosra.
- Okés – Hallom a hangján, hogy mosolyog. – És milyen a
„bandád”? Szexi srácok vannak?
blogon egy nyereményjátékot! Ezt azért mondom el, hogy szurkoljatok! xDDD Komolyan. Nem, nem vicc. Kell a jó jegy, nem akarom rondítani a félévimet... És talán, ha drukkoltok, jön az "ihlet"... nem tudom, de minden számít. És most tuti hülyének néztek, hogy emiatt írok, de... na, jó, igazából szörnyen untam a kémiát, és úgy döntöttem inkább írok egy bejegyzést, minthogy még egy gyakorló feladatot megcsináljak. Légyszi, gyerekek, légyszi, küldjétek a pozitív energiát... vagy mit... :) Valamint szívese várok komiba minden olyan véleményt, amiben esetleg kifejezhetnétek, hogy ti mit utáltok ebben a förtelmes tantárgyban, vagy éppen mit szerettek! Szóval szorítsatok értem! <3 <3 <3
