2015. november 15., vasárnap

Tizedik fejezet

Sziasztok Manók!

Ha tudnátok, mennyire örülök, hogy már tizenöten vagyunk! Köszönöm a támogatásotokat, nagyon-nagyon jól esnek! :))) Remélem a mostani rész is tetszeni fog! Jó olvasást!







X.
Hajnali tizenegykor megnyitom a telefonomban tárolt olvasatlan üzenetet, amit Ryan küldött az után, mikor nem vettem fel neki a mobilt. Bocsánatot kér, ha megzavart valamit – nyilván Brandonra utal-, és diszkréten bocsánatot kér, amiatt, hogy csak most értesít a felől; nem holnap lesz a találkozó. Azt ígéri, a legközelebbi időpont kérdése végett mindenképp értesít.
Mosolyogva leteszem a telefonomat, és arra gondolok: ha hagyom, hogy Brandon lemondja helyettem, vagy én magam mondom le a találkozót, nem is veszítettem volna semmit, hiszen így sem, úgy sem lesz. Nyilván most repesni fog, mert részben igaza lett volna. Kíváncsi vagyok, hogyan fog viszonyulni hozzám reggel a köztünk történtek után. Vajon tartja-e magát a „semmi sem történt” sztorihoz, vagy nem? Ezeket a gondolatokat zavarja meg a telefonom rezgése a takarón. Felveszem, és a kijelzőről Stacey nevét olvasom le. Hirtelen bűntudta ébred bennem: annyira el voltam foglalva magammal, hogy nem is hívtam egész nap, pedig tudtam, mekkora családi kalamajka van most körülötte. Fogadom a hívást, és a fülemhez emelem a készüléket.
- Szia Stace – üdvözlöm, mire nagyot sóhajt.
- Valami baj van? Csak azért, mert nem hívtál vissza. 
- Nem értem rá, ne haragudj, kérlek! Inkább mesélj, mi történt? Nagy gáz van?
- Ne is mondd, Ally – A becenéven forgatnom kell a szememet. Mindig is utáltam, és ez mostanra sem változott. De hát van, akinek nehezére esik megérteni, hogy az én nevem Allyson, nem Ally, vagy csak szimplán kedve támad az ember lányának szórakozni e késői órákban. És megjegyzem: ez enyhe utalás volt a barátnőm irányába. – Apa tiszta ideg, nem tudja felfogni, hogy az ő kemény fia, akit direkt így nevelt, most – idézem – egy meleg puhány lett.
- Huh, nem lennék a helyedben – Felszisszenek. – És anyukád?
- Ja, akárhányszor elmegy Chad mellett, csak fejrázással jelzi a nemtetszését, de úgy látom, mostanra kezd megenyhülni. Furcsa a hangod, történt valami? Nem is kérdeztem, milyenek a rokonok? – Felnyögök. – Na, annyira rossz?
- Kezd javulni a helyzet, de találkoznunk kell valamikor, mert beszélnem kell veled. Csak nem telefontéma, tudod.
- Okés, majd megbeszéljük. Miért érzem úgy, hogy Brandon miatt mondtad a „kezd javulni a helyzet”-et? – Felnevetek. – Na, ugye? Mi az? Az a baj, hogy csendben van, mint szar a gazban, vagy sokkal inkább egy kukac túrja a seggét? – A kifejezésétől enyhe nevetőgörcsöt kapok. – Az utóbbi, igaz? – Nem felelek. – Úgy’ tudtam, Allyson! Szinte éreztem!
- Jól van, jól van – csitítom lelkesedését. – Mikor tudunk találkozni? Ráérsz holnap? Elmehetnénk fagyizni, vagy kajálhatnánk együtt valamikor – Stacey száját egy szomorú sóhaj hagyja el.
- Az a helyzet, hogyha te nem jössz ide, akkor nem nagyon fogunk tudni találkozni, All. Tudod, a szüleim engem is hibáztatnak ezért az egészért, mivel - ahogy ők mondják - a jó testvér elmondja a szüleinek az igazságot, én pedig végig falaztam Chadnek. Szobafogságban vagyok.
- Beszéljek a szüleiddel az érdekedben? – kérdezem, és akár gyávaság, akár nem, remélem, hogy azt feleli, ne. Őszintén megmondva, nem igazán van kedvem kipróbálni a „barátnő védi a rossz kislányt a szülőktől” szerepet.
- Nem szükséges, de azért rendes vagy – Nagy kő esik le a szívemről. – De mesélj már, mi volt!
- Fogalmam sincs, mi történik. Brandon egyszer egy szemét gazember, aztán egy szőke herceg lovon. Nem tudom kiismerni. Képzeld el, hogy nagyon összekaptunk ma, és elkezdett csengeni a telefonom. Ryan hívott, a banda egyik csapattagja, és Brandon felvette helyettem a telefont, majd el is küldte. Utána meg még ő volt felháborodva. Később megbeszéltük a dolgokat egy erdei séta közben, és ő meg… csak úgy… - habozok.
- Mondd már, Allyson! – Elhúzza nevemet.
- Megcsókolt – A vonal túlsó végéről sikítás hallatszik, amely csak néhány másodperc múlva szakad meg.
- Ez milyen romantikus! És cuki! Pillanat!
- Oké – Stacey eltartja a telefont, és hallom, hogy valakivel beszél a háttérben. Mikor ismét megszólal szomorú hangnemre vált eddig vidám hangja.
- Mennem kell, az ősök nem hagynak békén. Pedig annyira hallgatnálak még!
- Értem. – Szomorúan lebiggyesztem az ajkaimat. Hát, Stacey, hogyha valami kell, akkor nyugodtan hívj. Majd valamikor meglátogatlak, de azt nem ígérem, hogy holnap. Tudod, bekerültem abba a csoportba, ahová e-mailben jelentkeztem, és a holnapi találkozót lemondták, így bármikor jöhet az új időpont. Nem akarnálak emiatt lemondani, szóval, nem mondom biztosra.
- Okés – Hallom a hangján, hogy mosolyog. – És milyen a „bandád”? Szexi srácok vannak?



- Van két helyes srác, Ryan és Tim. A harmadik tag, olyan… hát mondhatnám nyominak, de egész jó arc, Isaac.
- És mizu azzal az Alariccal? Ő is jól néz ki? – A hanglejtése inkább kíváncsi, mint kacér, pedig, ha fiúügyekről van szó, mindent bevet. Erre mások azt mondanák, hogy ribanc, de valójában nem az. Csupán szeret a középpontban lenni, eddig azonban még csak egy barátja volt.
- Átlagos – felelem, aztán az órára pillantok. Már fél éjfél van, szóval, ha nem szeretnék magas telefonszámlát, és nehéz kelést, lassan el kellene köszönnöm. – Öhm, Stacey, azt hiszem, most már nekem is mennem kéne. Már vagy’ fél órája dumálunk.
- Oké, akkor majd dumálunk!
- Aha, vigyázz magadra. Üdvözlöm Chadet – A torkomból felszakadó ásítást próbálom elnyelni kisebb-nagyobb sikerrel.
- Átadom. Jó éjt! – Stacey bontja a hívást, én pedig visszacsúsztatom a mobilt a tokjába. Résnyire nyitom az ablakot, mivel nagyon felmelegedett a levegő, aztán bebújok az ágyba. Nem kell sok idő hozzá, hogy az álom ellepje a szemeimet.
***
Még a – szerintem – korai lefekvésem sem segít abban, hogy reggel ne nyúzottan keljek fel és ne holdkórosan készüljek el. Sajnos, mindig is ez volt az egyik hátrányom. Akármikor fekszem le, legyen az este nyolc, vagy éjfél, ugyanolyan fáradtan ébredek. Miután sikeresen megmosom a fogamat, majd rendbe teszem magamat, lesietek a lépcsőn. Lyla még nincs lenn – gondolom, ő még alszik -, viszont a konyha felől halk pusmogást lehet kivenni, Brandon, Brandon családja, valamint az én családom között. A konyhapultra támaszkodnak, és úgy beszélnek, mintha valamit titkolnának, pedig lehet, csak arról van szó, hogy nagyapa elaludt a székben az újságot olvasva. Mindenki furcsán rám mosolyog, amikor meglát, én azonban töltök magamnak egy pohár vizet, úgy kérdezem meg, miről van szó:
- Mi ez a nagy korai pus-mus? – nevetek, mire a szülők is rázendítenek egy halk kacajra. Valóban érdekel viszont, hogy mi történik.
- Semmiség, szívem- legyint anya, ami kicsit sértőn érint engem: hahó, emberek, én is családtag vagyok!
- Nyugodtan elmondhatjátok neki. Hiszen ugyanolyan beleszólása van a dologba, mint nektek, Grace – Kelly néni fordul anyám felé, de ő csak összevonja a szemöldökét. – Hát, akkor majd én. – Nagy sóhajt vesz, és egy mosollyal néz rám. Brandon arca megfeszül, nem néz a szemembe; fogalmam sincs, mi lehet a gond. – Az a helyzet, Allyson, hogy Brandon Los Angeles-i barátnőjének szülei, elég nagy gondban vannak, és érkezett tegnap hajnalban tőlük egy telefonhívás, hogy nem tudnánk- e ellátni Ashley-t legalább addig, amíg nem rendeződnek otthon a dolgai – Akkora becsapottságérzet tesz úrrá rajtam, mint még soha. Azonban ahelyett, hogy válaszolnék csak lefagyva magam elé meredek. Brandon Los Angeles-i barátnője. Csak ez jár a fejemben, és az, hogyha ez így igaz, Brandon, miért hazudott nekem. Valamint az agyam folyamatosan azon kattog, hogyan nyöghetném ki azt a hazug igent, amivel egyrészt nem buktatnám le az érzéseimet az unokatestvérem iránt, másrészt pedig ne remegjen meg a hangom.
- Allyson? – Sikerül nyelnem egyet, amikor gondolataimból Kelly néni ébreszt fel.
- Ho-hogyne. Csak nyugodtan – Kérdő, de szúrós pillantásokat lövellek Brandon felé, de ő még mindig a pultot pásztázza.
- Ajj, de jó, hogy ilyen megértő vagy, Allyson. Ígérjük, hogy nem fog sok vizet kavarni, még az se biztos, hogy ideköltözik, csak néhányszor itt lesz majd, mivel nem ismer erre senkit. Köszönjük – Úgy látom Kelly néninek valóban sokat jelent ez.
- Szóra sem érdemes – Valóságos kín kiejteni ezeket a szavakat.
- Brandon? Brandon! Köszönd már meg az unokahúgodnak! Ez igazán nagy szívesség – Kelly néni Brandon nyüstöli, aki csak köhint egyet-kettőt, majd végre a szemembe néz átható kék szemeivel.
- Köszönöm. Rendes tőled.
- Szívesen – szűröm a fogaim között a szavakat, és a felnőttek felé fordulok. – Én most kicsit felmegyek. Majd később reggelizek, most… nem vagyok éhes.
- Rendben, All – nyugtázza anya, majd mintha már itt sem lennék, folytatja a bájcsevejt. Felrohanok a szobámba, aztán rávetem magam az ágyra, és zokogásban török ki. Talán még soha életemben nem sírtam ennyire. Amióta Brandon idejött, teljesen megtörtem, minden, amiben eddig hittem, kilátástalanná vált, az igazság helyét a hazugság vette át, minden egyes ki nem engedett könnycsepp most ér célba. Egyetlen fiú miatt – holott mindig az volt korábban a mottóm: „egy srácért nem éri meg könnyet hullatni, vagy sírni, hiszen ő is csak egy fiú, olyan, mint a többi”. Viszont ez a kis idézet már rég nem ér semmit, ha én magam is megszegem.
Nyílik az ajtó, én pedig tudom, kilép be, még úgyis, hogy nem nézek oda.
- Menj a fenébe, Brandon!
- Nem Brandon vagyok – Fejemet felemelem a párnából, a könnyek áztatta arcomon hatalmas meglepettség jelenik meg, amikor nagyapa hangját hallom. Becsukja az ajtót, és az ágy szélére ül. Egyik kezével meg fogja a kezemet, és ad egy csókot a homlokomra.
- Én csak… - Zsepi után nyúlok, hogy megtöröljem a szememet. Elképesztően kínos, hogy nagyapa így lát.
- Mindent tudok, drágám –Nahát, nekem ez új. A háttérben meghúzódó nagyapa ilyesfajta kijelentése kissé merésznek tűnik. Ezért is nézek rá kérdőn. – Ugyan, Allyson! Elég csak rágondolni az erdei sétátokra, a tegnapi veszekedésre, az ajtócsapkodásra, a zenélés hanyagolására, ahhoz, hogy tudjam, beleestél abba a fiúba, és most haragszol rá – Hitetlenül felnevetek.
- Talán te jobban tudod, hogy mit érzek – Nagy levegőt veszek. – Sose gondoltam volna, hogy ilyen szörnyű ez az egész. De te nem érted, nagypapa! Ő… hazudott nekem, és… azt mondta nincs senkije! Végig áltatott, és közben engem vádolt azzal, hogy ribanc vagyok, mert van bátorságom más fiúval is beszélni rajta kívül – Nagyapa kíváncsian összevonja a szemöldökét.
- Történt valami az erdőben, amiről tudnom kéne? – Szégyenkezőn lesütöm a szemem.
- Történt valami az erdőben, amiről tudnod kéne – motyogom kijelentő módban az előbb feltett kérdését, nagyapa szája pedig halvány mosolyra húzódik. – Megcsókolt. – Nagy erőt kell vennem magamon, miután ezt kimondom, mert szinte megalázva érzem magam, és magam sem tudom miért, de szégyenkezem. Talán azért, mert nem egy nagyszülőt szoktak titkos naplónak használni, sokkal inkább egy barátnőt. Csakhogy az a barátnő nem éppen ér rá.
Nagyapa egy bólintással nyugtázza a dolgot.
- Azért haragszol rá, mert becsapott, és kiderült, hogy van egy barátnője Los Angelesben, aki hirtelen ideutazik – Biccentek. – Viszont akkor ennek inkább örülni kéne, nem? Ha ez az Ashley is itt lesz, nyilván be kéne neki bizonyítanod, hogy jobb vagy nála, hiszen nem kétséges, hogy egy beképzelt, buta libáról van szó.
- Könnyű mondani! De mit teszek, ha nem válik be?
- Gonosz leszel – Meghökkenek. A mindig a jóra, és becsületességre tanító nagyapám, most arra kér, legyek gonosz. – Csak vicceltem – Felnevetek.
- Komolyan kérdeztem!

- Én csak az ötletet adtam, nem igazán értek a szívügyekhez! Okos lány vagy te, kitalálod egyedül is! Én csak egy támasz leszek neked, ha valami baj van, és nem tudsz vele megbirkózni – Elmosolyodom. – Staceyt avasd be. Kedvelem azt a lányt. – Bólintok, és figyelem, ahogy nagyapa az ajtóig hátrál, aztán egy kacsintás után lassan becsukja maga mögött az ajtót. 

6 megjegyzés:

  1. Szia!:D
    Rendben van, elérted századszorra is, hogy már tényleg ne tudjak semmit mondani... először megölöm Brandon barátnőjét, aztán Brandont is egy kútba dobom, aztán még is kihúzom, mert Allysonnal kell lennie, aztán... aztán megkereslek téged, és addig nem állhatsz fel a gép elől, amíg fel nem teszed a következő részt...
    Jól van, azért nem kell félni tőlem, nem jelentek veszélyt:DD
    Annyira megkedveltem Allyson nagyapját... remélem nem kell hamar megválnunk tőle...:)
    A rész megint fantasztikus lett, csak siess a folytatással!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Panna!

      Ha tudnád mennyit nevettem a gyilkossági kísérleteden! :))) Elképesztően jól esnek a szavaid, nagyon hűséges olvasóm vagy!
      Ami Nagyapát illeti, nos... az ő szemén keresztül észlelhetjük, hogy az élet tulajdonképpen nem is olyan hosszú. Még egy kitalált történet kitalált szereplőjének sem. :(

      Igyekszek a következő résszel! :)) Köszi a kommentet!

      Ölel,
      Bella

      Törlés
  2. Brandon-nak Alisonnal kell lennie ez így van rendjén imádtam nagyon szuper let

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Niki!

      Nagyon köszönöm! :)) Igazán jól esnek a szavaid!

      Ölel,
      Bella

      Törlés
  3. Kedves Bella!

    Végre eljutottam odáig, hogy elolvassam a fejezetet. Mindig jól jön egy kis plusz energia egyetem előtt. Nagyon tetszett a fejezet, ahogy az eddigiek is! Nem gondoltam volna, hogy nagyapa ennyi mindent tud, de kedvesen és támogatóan tanácsot adott, én bírom! :) Tudtam, hogy Brandon titkol valamit, és végül kiderült, hogy mi volt az. Nem lettem volna Allyson helyében az biztos... Remélem, tényleg egy beképzelt liba lesz a barátnő, így könnyebb dolga lesz Allysonnak. Várom a folytatást!

    Puszi, Arika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Arika!

      Köszönöm a kommentet és az elismerő szavakat! Igen, Nagyapa karaktere ennyire aggódó stílus, tekintve, hogy Allysonon kívül szinte senkije sincs, és őt szereti a legjobban.
      Ami Brandon titkát illeti... hát, nem biztos, hogy csak egy beképzelt liba tud kijátszani valaki mást; lehet, hogy az igazán kedvesekben rejlik a "veszély". De az is előfordulhat, hogy néha a legveszedelmesebbnek tűnő személyiség a legdrágább is. Ki tudja? :))

      Te is siess a kövivel!

      Ölel,
      Bella

      Törlés

Író: Bella