Tizenharmadik fejezet

Sziasztok Drágáim! 

Waow! 20 olvasó! Nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat, el sem hiszem, hogy 2016. január elsejére ilyen szép száman lettünk! Köszönök mindent! A díjakat, az elismeréseket, a kommenteket és a játékra való jelentkezéseteket is elsősorban! Igyekszem mindenre válaszolni, amint időm engedi! :)) Nem sokára érkezik az eredményhirdetés is, remélhetőleg holnap, habár még én magam sem tudom, ki lesz a szerencsés, aki nyer. :)) 

Remélem, tetszik ez a rész így újév alkalmából és most sem csalódtok! :DD 

Boldog Új Évet, 

XIII.

Mondanom sem kell, hogy nem telt jól az éjszakám. A folyamatos rémálmok, és álomképek kísértése után fel is adom a próbálkozást, és csak néhány percre sikerül lehunynom a szemeim. De minden fél órában felriadok. Ez nem önsajnálat akar lenni, csak borzasztó érzés, ami történt, és mindig beugranak azok a képkockák, hogy mi lett volna akkor, ha Brandon nem ér oda időben. Nem leszek depressziós, nem fogok egész nap sírni sem, mert az semmin nem változtatna. Minden olyan lesz, mint régen, kivéve az álmatlan éjszakákat. Azok megmaradnak. Egyelőre.

Reggel nyolckor – szokatlanul korán – kelek, és, miután elkészülődöm, elhatározom, hogy kenek magamnak reggelire egy nutelláskenyeret. Szerintem még hatvanéves koromban is azt fogom állítani, hogy az a világ legeslegfinomabb kajája. Azonban hatalmas meglepetés fogad, mikor leérek a földszintre, és a konyhaszéknél ülve, az ujjaival dobolgató Staceyt pillantom meg. Hirtelen bűntudatom támad, hogy nem is hívtam fel.

Amikor megpillant, azonnal feláll, és szorosan átölel. Fekete leggingset visel egy félvállas, fehér felsővel. Szőke haja hullámokban omlik a hátára, szürkéskék szemeit aggodalmasan szegezi rám.

- El sem tudod képzelni, mennyire aggódtam, amikor megtudtam, mi történt – kezdi. – Azt hittem, hogy valami vicc, amikor a szomszéd reggel találkozott a boltban anyámmal, és ő mesélte, hogy rendőrkocsi állt a házatoknál. Meg egy mentő. Azt hittem, veled történt valami, de, amikor ideértem, az unokabátyád gondosan beszámolt mindenről. Miért nem hívtál?

- Ne haragudj Stacey, sajnálom. Nem jutott eszembe. – Szégyenkezve lesütöm a szemem, de ő megsimogatja a vállamat.

- Semmi baj, csak kicsit csalódott voltam, hogy én tudtam meg utoljára. Akarsz róla beszélni? – Nemet intek. – Nem baj, majd, ha készen állsz rá. – Mit meséljek, ha egyszer minden teljesen világos? Ez nem olyan dolog, amit csak így el lehet mondani: Hé, képzeld, tegnap este majdnem kinyírtak, utána meg majdnem megerőszakoltak! Csudiszupi, nem? De már jól vagyok. Nem értem, miért nem érti meg senki azt, ahogy elsőnek elmondtam.

- Hogyhogy eljöttél? Azt hittem, büntiben vagy!

- Abban is vagyok, csak a történtekre tekintettel léve, a szüleim megengedték, hogy megnézzem, mi van veled. – Közelebb hajol, mintha valami hétpecsétes titkot akarna súgni. – Nem is mondtad, hogy ilyen szexi uncsitesóid vannak!

- Hogy? – értetlenkedem.

- Ne tedd már a hülyét, Allyson! – forgatja a szemeit. – Brandon póló nélkül egy Adonisz, David meg egy szál alsógatyában száguldott el mellettem néhány perccel ezelőtt. David a telefonbuzi, ugye? Brandon meg… a hős.

- Sosem változol – nevetek fel halkan.

- Aztán Elsa beszélt nekem itt egy félórával ezelőtt Amieről.

- Nem ismerek Amiet – rázom a fejemet.

- Akkor hogy hívják a bébicsőszt? Andy? Emily? Elena? Mit tudom én, mi a neve! Brandon csaja.

- Ashley – világosítom fel.

- Na, az. Beképzelt?

- Nem. Meglepően… aranyos. – Stacey felhorkant.

- Ha egy Golgotai Teréz anyáról is van szó, akkor sem mondhatod azt a szerelmed csajára, hogy aranyos! Hiszen azzal jár, akiért odavagy! Ne legyél nevetséges. – Hurrá! Stacey Williams visszatért!

- De nem mondhatom rá azt sem, hogy ribanc, ha egyszer nem az! Egész nap vigyáz a tesómra, még talán kedvelem is!

- Ne túlozz! Egy hathónapos csecsemő fél napot alszik! Nem nagy kunszt vigyázni rá. – A hangjából kicseng a rosszindulat Ashley iránt. Még nem is találkoztak, már utálja. – Akkor is azt mondanád, hogy aranyos, ha látnád, hogy Brandon, hogy dönti meg a másik szobában? – Nagyot nyelek. – Na, ugye. Miért nem használsz ellene valamit? Tőled függ, hogy maradhat-e, vagy sem. – Belekortyol az előtte lévő pohár vízbe.

- Egy. Nem fogok vele ellenszenveskedni, hiszen nem bántott, egy rossz szót nem szólt hozzám. – Sóhajtok. – Kettő. Nem tőlem, hanem a szüleimtől függ. Ők meg tuti nem raknák ki őt a hóbortjaim miatt.

- Igen, de… játssz rá egy kicsit! Mondd, hogy annyira felkavart ez az egész betörősdis szarság, hogy nem bírsz Ashley-vel egy fedél alatt lenni! – Kiskutyaszemekkel néz rám, pontosan úgy, mintha ilyen arcot kéne vágnom ez alatt a monológ alatt.

- Gonosz vagy – mondom, és vigyorra húzom a számat. - Nem teszem ezt.

- Simán nálad lehetne az irányítás, te lehetnél a nagyfőnök, meg minden, erre meg így meghúzod magad! Totál hülye vagy!

- Ha ezt tenném Ashley-vel, az Brandonnak is rossz lenne. És valamilyen szinten jövök neki eggyel a tegnapiért. – Stacey égnek emeli a tekintetét.

- És? Az a lényeg, hogy neked jó legyen! Kit érdekel más?

- Stacey!

- Egyáltalán semmivel nem tartozol neki! Egyszer majdnem tönkretette a zenés micsodádat azzal a bandával, tudod, amit meséltél arról az első benyomásról! Ő pedig most kiegyenlítette. Az állás fifti-fifti.

- A kettő nem ugyanaz.

- És az kit érdekel? Ne veszekedj már velem, amikor tudod, hogy igazam van!

- Nem veszekszem, csak próbállak észhez téríteni – magyarázom. – Azt sem tudod, mi hogy volt! Ne oktass ki!

- Épp elégnek bizonyult, amit meséltél, szóval jobban tennéd, ha hallgatnál rám! – Elneveti magát. – Hatalmas lehetőség, hogy végre olyan fiúd lehet, akit a szüleid bírnak, elképesztően helyes, és még vicces is!

- Csak én vagyok ennyire pesszimista, vagy te vagy túl optimista? – rázom értetlenül a fejem.

- Az előbbi szerintem – kacag fel Stacey, majd lejjebb veszi a hangját, mert hallani lehet, hogy valaki éppen a lépcsőről igyekszik lefelé. Sóhajtva felkelek a pulttól, és megkenem a nutelláskenyeremet. Stacey közben kér egy kávét, szóval azt is elkészítem, majd a tetejére bőségesen nyomok tejszínhabot. Éppen akkor ülök le mellé ismét, amikor az a valaki a konyhába jön, tölteni magának egy pohár narancslevet.

Ashley odasétál Stacey elé a pult másik végéből; a kezét nyújtja neki. A barátnőm vonakodva kezet ráz vele, és résnyire szűkített szemmel figyeli Ashley lépéseit. Természetesen, amikor a lány odapillant, úgy tesz, mintha semmi nem történne.

- Mi újság, lányok? – Ashley úgy teszi fel a kérdést, mintha már ezer éve jóban lennénk.

- Semmi különös – feleli helyettem is Stacey. – És veled? Mi jót csináltál az éjjel? – Mosolyogva megköszörülöm a torkomat, jelezvén, hogy veszélyes – és fájdalmas – vizekre evezünk, de a barátnőm rám se hederít.

- Aludtam. – A lány furcsán fürkészi Stacey-t, nem érti, vagy nem akarja érteni a kérdés értelmét.

- És? Kivel? – Lehajtom a fejemet, és a kenyeremet kezdem el nézni, hogy ne tűnjön fel, nemsokára ki fog törni belőlem a nevetés.

- Lylával – von vállat Ashley, én pedig halkan felnevetek. Még így is hallatszik, hogy igyekszem uralkodni magamon. Stacey résnyire húzza a szemét.

- Úgy tudtam! Te kis perverz! – von vállat Stacey, Ashley pedig meghökkenve pillant rá… aztán felnevet. Utána pedig én is. Egyedül Stacey nem mulat velünk, csak értetlenül mered ránk. Tudom, hogy ő is viccesnek találja a dolgot, csak nem akarja „boldoggá” tenni ezzel Ashley-t, aki, miután jól kinevette magát, el is tűnik a konyhából egy szempillantás alatt. Stacey dühös arckifejezéssel néz rám, és oldalra fordul, hogy még jobban lásson.

- Nemsokára mennem kell, de… Te bírod ezt a lányt?

- Jó fej, és kedves. Emellett még segítőkész is, szóval, ha nem számítom, mi van közte és Brandon között… igen, bírom – vonok vállat.

- Ez a csaj egy kétszínű ribanc. Játssza az agyát, szerintem. Szomorú sors jutott neki? Nem látszik, de azért nagyon sajnálom. Viszont ne legyen már ennyire arrogáns! Ha együtt él veled, szerintem le tudta szűrni, hogy nem közömbös neked Brandon! Készül valamire – feláll, majd felveszi a másik székre lerakott retiküljét.

- Mindenhol csak az árulást, és a hazugságot látod. Lehet, hogy túl rosszat tett neked, ami Chaddel történt. – Stacey sértetten rám emeli a tekintetét, de próbálja leplezni érzelmeit. Azonnal a bűntudat fog el.

- Én… - kezdem, de félbeszakít.

- Ha, majd megtörténik, amire számítottam, ne csodálkozz! – Az ajtóhoz sétál, én pedig követem. – Vigyázz magadra, All. – Meg sem várva, hogy köszönök-e vagy sem, elhagyja az házat.