A várva várt rész és az infók

Sziasztok!

Nos az előző  bejegyzésem után most meghoznám a választ. Oké, nyereményjáték lesz, mert képzeljétek el, hogy összehoztam a négyest, és... pfúúú... nagyon-nagyon örültem neki! Szóval el fogom indítani nem sokára - azt hiszem átteszem a téli szünetre, mert akkor van időm! Akkor fogom hozni, és majd a többit abban a bejegyzésben olvashatjátok!

Valójában nem csak emiatt írok, hanem, hogy közöljem: MEGJÖTT AZ ÚJ RÉSZ! Na, mondjuk ez kiderül a csodás címből is! Gondolom, most elég lesz, mehetek, mindent tudtok! Ha mégsem, csak írjatok nyugodtan! A komikat most se felejtsétek el, és köszönettel tartozom a csodás olvasóimért, akiknek a száma már tizenöt, és... nagyon büszke vagyok ám! :)) Kellemes olvasást! És jó Mikulást! 

xoxo Bella

XI.

Ashley kocsija a csomagjaival együtt pontban este hétkor érkezik meg. Ezt mondjuk nem értem, mert, ha géppel jött, akkor nyilván előbb kellene itt lennie, de nem foglalkozok ezzel. Mert ahhoz képest, hogy még nem tudta teljesen biztosra, hogy, maradhat-e, már ma kora reggel elindult azzal a repülőgéppel. Mivel felhívta Brandon szüleit, hogy kaja nem kell, ezért egy gyümölcssalátán kívül, nem is készült más, de egy ilyen kimerítő utazás után, nem hinném, hogy bárkinek is az első gondolata az étel lenne.

Kelly néni ragyogó kék szeme azonnal felcsillan, amikor a parkoló bejáratra egy sárga taxi parkol le, amely rögtön tovább is hajt, amint kiszáll belőle a sötétben, alig észrevehető lány. Apa azonnal a kapu elé siet, és miután köszönti a vendéget, elcipeli a pakkot. Mikor Ashley közelebb sétál, és látom a kerti lámpa fényében az arcát, nagyon meglepődök. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint, ahogy elképzeltem. Egy fehér sortot visel rövid ujjú pólóval; világosbarna, hullámos, rövid haja, szabadon omlik a vállára, amely jól illik az orrában díszelgő orrpiercinghez. A külsőjét inkább kislányosnak – az orrkőt leszámítva - mondanám, mint ribancosnak, ezért nem tudom, mit várhatok tőle; mivel állok szemben.

Amint megpillantja Brandon elmosolyodik, és a karjába veti magát. Enyhe szívrohamot kapok, mikor meg is csókolja, így próbálok úrrá lenni a belőlem kitörni vágyó dühnek. Legnagyobb meglepettségemre a bemutatkozások, és köszöntések után, a lány első dolga, hogy… megöleljen. Kissé vonakodva, de viszonzom azt, annak ellenére, hogy nem tudom, mit kéne ezzel a gesztussal kezdenem.

- Rajtad is múlott, hogy most itt lehetek – Brandonra pillantok, de kerüli a pillantásom. – Te biztosan Allyson vagy – Kezet ráz velem. – Ashley Reed.

- Örvendek – Egy mosolyt kényszerítek az arcomra.

- Ne haragudjatok, de azt hiszem ez az egynapos út bőven kimerítő volt még így is, hogy Samantha vezetett, tehát most igénybe venném a szobámat, amely… - Kérdőn fordul apa felé.

- Emelet, baloldalon az első – Felszalad a szemöldököm, mikor tudatosul is bennem, mit felelt az apám.

- Tessék?

- Nem volt már hely, kicsim. Lylánál van egy pótágy. Semmi baj nem lesz, Ashleyvel már megbeszéltük – Rámosolyog Brandon barátnőjére.

- Nekem ez teljesen megfelel. Imádom a gyerekeket – csiviteli izgatottan. Ó, egy jótékony barátnő, aki ráadásul egy igazi kis gyerekszerető! Milyen aranyos! Ez gusztustalan.

Ashley felsétál az emeletre, majd miután sikeresen elköszönök a húgomat tartó anyámtól, apától, és a többiektől – Brandont véletlenül kifelejtem, huppsz – én is követem. Azonban mielőtt bemennék a szobámba, egy kar visszahúz, és én egy izmos mellkasnak ütközöm. Hátrébb lépek, hogy jobban lássam Brandon arcát.

- Álmos vagyok, seggarc – Egy ásítást színlelek.

- Ezt nem így kellett volna, tudom, de nincs okod a haragra, komolyan.

- Nincs okom a haragra? – Igyekszem suttogva ordibálni vele, mert nem hiányzik egy féltékeny barátnő. Főleg, hogy jelenleg vele is lakom. Lassan már olyan lesz a házam, mint egy szálloda. Jó, hogy elférünk! - Te teljesen meghibbantál, Adams? Megcsókoltál, és én végig abban a hitben voltam, hogy csak azért hibás az egész, mert a család haragudna! Erre kiderül, hogy te… tulajdonképpen velem csaltad meg Ashleyt! Vagy tévedek? – Hallgatását igennek veszem. – Na, látod. Tudod, sokkal könnyebb lenne, ha a barátnőd egy hárpia lenne, de ő… kedves, érted? Hogy nézzek ezek után a szemébe, te idióta?

- Megértelek, tényleg, de legalább ne nézz rám mindig úgy, mintha meg akarnál ölni! Azt hiszed nekem egyszerű? Két tűz közé kerültem!

- Két tűz közé? Remélem, rohadtul megégeted magad! – Besétálok a szobámba, és már épp becsapnám az ajtót, de a kezével megtámasztja azt, hogy be tudjon jönni. Felháborodottan nézek rá, mert a pofátlansága immáron határtalan lett.

Fenyegetően emeli felém az ujját, de engem nem tud megfélemlíteni.

- Nem tudod, hogy miért tettem, ne ítélkezz felettem, Allyson!

- Igen, valóban nem tudom, miért vertél át – Tűnődést játszok, aztán, majd’ akinek eszébe jut valami, felcsillantom a szemeim. – Vagy mégis! Nem akartad megbántani szegény, problémákkal küszködő, angyali kis Ashleyt, ezért inkább kevésbé szörnyű módon, velem bánsz el! Ne nézz hülyének, Brandon! – Nagyot sóhajtok, közben pedig leveszek a cinizmusból, és a hangerőmből. – A szomszéd szobában pihen a barátnőd, és ahelyett, hogy vele lennél, az én szobámban állsz, miközben vitatkozol velem! Nevetséges! – Idegesen a hajamba túrok. – Nem akarsz tőlem semmit? Nem gond, de akkor mondd a szemembe, ahelyett, hogy áltatnál valami fura reménnyel! Senki bábja nem leszek!

- Sose mondtam, hogy lehet köztünk bármi is! Nem áltatlak, félreérted – rázza a fejét értetlenül.

- Azt se mondtad, hogy nem, vagy tévedek?

Féloldalas mosolyra húzza a száját a nevetséges érvemen.

- Nem, nem tévedsz.

- Na látod – Kínomban lehuppanok az ágyamra, és néhány másodpercre a tenyerembe temetem az arcomat, aztán felnézek rá. – Próbálok őszinte lenni, de közben magam sem tudom, mi a helyes; egy biztos: ez nem. Neked Ashley mellett a helyed, nem pedig itt. Ez a helyzet… nekem nagyon kínos.

- Ja, mert nekem nem – Brandon a szemeit forgatja, én pedig a pillantásommal az ajtó felé intek. Csalódott képet vág, de nem mozdul. Ez egyre jobb lesz.

- Mondok neked valamit, Allyson. Nem fogok hazudni, szeretem Ashleyt – A szívem a torkomban kezd dobogni. – De nem akarlak megbántani téged sem, hisz’ kedvellek! – Ja, ha tudná, hogy a „szeretlek” és a „kedvellek” között van némi különbség, az nagyon frankó lenne.

- Nem fogsz – Bátorítóan rámosolygok, de valójában egyáltalán nem így érzem magam.

- Ez elkerülhetetlen, választás elé állítasz!

- Nem állítalak választás elé, hiszen már választottál! Ashley a barátnőd, én az unokahúgod vagyok! Csak azért vagyok dühös, mert miközben te magad is tudod a választ, és azt, hogy mi a helyes, szórakozol velem! Hazudtál Ashleyről, megcsókoltál, most meg itt vagy, magyarázkodsz, ahelyett, hogy a szomszéd szobában lennél a csajoddal! Én nem akarok ebbe belekeveredni! Menj inkább el!

- Hát jó – Az ajtóm felé hátrál, lenyomja a kilincset, majd átlépi a küszöböt. Mielőtt viszont becsukná az ajtót, még visszaszól:

- Már nyakig benne vagy Allyson – Ajtócsapódás, és Brandon eltűnik. Pont olyan gyorsan, ahogy jött. Pont, olyan hatásos távozással, amilyennel megérkezett. Ez az ő formája, mindig is tudtam, és bár nem kéne komolyan vennem, amit mond, igaza van. Már nyakig benne vagyok.

Sóhajtva a tévém alatti polchoz sétálok valami vígjátékot keresve a DVD-ék között, de végül magam is rájövök, hogy nincs kedvem filmet nézni. Arra is gondolok, hogy felhívom Staceyt, tanácsot kérek tőle, vagy valami ilyesmi, de teljesen felesleges dolog lenne még az én dolgaimmal is strapálni. Szóval, mivel az unalom nagyúr, úgy döntök, éppen megfelelő az időpont arra, hogy visszahívjam Ryant. Megkeresem a számát a mobilomban, és a fülemhez emelem.

- Ryan Jackson – szól az ismerős hang, mire kicsit elmosolyodom.

- Szia, Ryan, Allyson vagyok – Próbálok magabiztos hangsúlyt megütni. Hah, próbálkozni kevés, Allyson!

- Ja, igen! Bocs nem néztem a számot! Alarictól kaptam az elérhetőségedet, amikor megadtad neki az első e-mailben! Gondoltam, így tudlak értesíteni! Még egyszer ne haragudj a késői szólásért!

- Semmi gond, nem probléma! Én kérek elnézést, hogy nem vettem fel elsőnek, és, hogy nem hívtalak később sem! Nem volt rá alkalmam… - Újabban a hazugság! Alkalmam az volt, csak kedvem nem! Micsoda egy szörnyeteg lett belőled, Allyson Harvey!

- Nincs para, Allyson, a barátod nagyon… kedves volt így elsőnek! – Hurrá. Brandon Adams rohadtul elszúrta a második benyomásomat azzal, hogy felvette a mobilomat.

- Ő nem a barátom, hanem voltaképpen az… unokatesóm – Fáj kinyögnöm ezeket a szavakat, de még, ha vér szerint nem is vagyunk rokonok, családon belül – és kívül is – annak számítunk. Nem mondhatom, hogy szeretők! Három okból: az első, hogy egyetlen csók után ezt nem lehet mondani; a második, hogy ez ribancos, és már így is nagyon gáz lehetek Ryan szemében, a harmadik pedig… tulajdonképpen harmadik nincs, de hát a három az jó szám, nem? Ajj, Allyson, miért vagy ilyen idióta?

- Akkor, kérlek, ne haragudj, csak azt hittem, mert… - Szegény Ryan hosszas szabadkozásba kezd, és közben eszében sincs engem vádolni, pedig mindenkinek nyilvánvaló, hogy ezért én vagyok a hibás.

- Nem baj, Ryan, megértem. Félreérthető helyzet volt – Félreérthető helyzet??? Én megőrültem. Inkább más témákra evezek. – Meg van már az új időpont?

- Még nincs, Stephanieval még amúgy sem sikerült beszélnem – A hangja csalódottnak tűnik. – Mellesleg még azt sem tudom, nekem mikor jó, szóval elég nehéz így – Mindketten felnevetünk, aztán megérkezik régi jó barátom – nem, nem Stacey – a kínos csend. Amikor pedig meg szeretnék szólalni, természetesen ő is beszélni kezd, ezzel fokozódik az egyébként is ciki szituáció. Zavartan felkacagunk, én pedig hagyom, hogy ő jusson szóhoz.

- Hát akkor, szia. Majd még hívlak, Allyson! Vigyázz magadra! És kösz, hogy hívtál- jegyzi meg mellékesen.

- Te is vigyázz magadra!

- Jó éjt.

- Jó éjt – Köszönök el, majd bontom a hívást. Visszarakom a telefont az éjjeli szekrényemre, aztán úgy döntök, teljesen kinyitom az ablakom mindkét szárnyát. Nem tudom, hogy azért van-e ekkora hőség, mert valóban meleg van, vagy a kínos szituáció miatt, amelyen túl kellett esnem az előbb Ryannel. Mindenesetre odabattyogok az ablakomhoz, és kitárom. Kellemes szél lebbenti meg a függönyömet, erre pedig önkéntelenül is becsukom a szemem, hogy néhány másodpercre élvezhessem. Amikor azonban kinyitom, olyan látvány tárul elém, ami teljesen meghökkent.